Chapter 15.

Kirakott a házunknál. Hiába köszöntem el tőle, kértem tőle mégegyszer bocsánatot, egy szót se szólt hozzám. Küzdöttem a könnyeimmel, de nem akartam, hogy Apa meglássa, sírtam. Majd a szobámban.

Próbáltam a lehető leghalkabban osonni, de persze meghallottak.
- Hayley, te vagy az? - hallottam Apa hangját.
- Igen, megjöttem. - hebegtem, és besétáltam hozzájuk a nappaliba. Mack és Chad földön fekve figyelték a tévét. A Mission Impossible-t adták. Apa a laptopján gépelt, biztosan valami munka ügyben.
- Merre jártál? - kérdezte Mack, aki persze tudta hol voltam.
- A plázában a barátaimmal. Mondtam már. - hazudtam.
- És hogyhogy nem vettél semmit? - kérdezett vissza az unokatesóm, akire szúrósan néztem. Apa is kérdően nézett rám.
- Pénzt nem vittem, csak nézelődtünk. - legyintettem. - Most, ha nem baj, felmegyek. Fáradt vagyok.
- Persze, menj csak. - hebegte Apa.
Felrohantam az emeletre, be a szobámba és kulcsra zártam az ajtót. Szipogni kezdtem. Két kövér könnycsepp száguldott le az arcomon. Nekidőltem az ajtónak, és hagytam, hogy lesüllyedjek a földre.
Egy kis ideig csak néztem magam elé, majd felálltam és leültem az gépem elé. Nagyot dobbant a szívem, ahogy láttam ki írt.
Sweetie: Hay, beszélnünk kéne. Én nem akarom, hogy megszakadjon a barátságunk.
Azonnal gépeltem neki.
Hayley: Én se, Sweetie! Kérlek, bocsáss meg nekem! Annyira szeretlek! És annyira szükségem lenne rád!
Jelezte a Facebook, hogy látta, de nem válaszolt. Megint sírni kezdtem. Akkor vettem csak észre magam, amikor már hangosan zokogtam, így visszafogtam magam egy kicsit.
Azt hittem, hogy veszett ügyem van, és már csuktam le a gépet, amikor - mint bizonyítékot az égiekre - meghallottam a facebook chat hangját.
Sweetie: Rosszul alakultak az egész, Hay. Tudom, hogy mérgedben mondtad azokat a dolgokat... Ezért nem haragudtam rád igazán, túlreagáltam. Felhívhatlak a vezetékesen?
A megkönnyebbültség görcsösen szabadult ki a tüdőmből, levegő formájában.
Hayley: Persze.
Szinte varázsütésre csörögni kezdett a vezetékes, én pedig nekiiramodtam, hogy felvegyem. Mack éppen a lépcsőn sétált föl, fél kezében egy almával, amikor szembefutottam vele.
- Hova-hova? Ki ilyen érdekes? - érdeklődött, mikor elsuhantam mellette, mint egy doppingolt versenyló.
- Sweetie az. - hebegtem, majd letérdeltem a vezetékes elé, és a fülemhez kaptam. Csak a halk kuncogását hallottam, de felé se fordultam.
- Hay? - hallottam a barátnőm reményteli, vékonyka hangját. Nyeltem egyet.
- Itt vagyok. - mondtam. - Sweet, tudom hogy miért haragszol rám, és ezért muszáj elmondanom- de félbeszakított.
- Nem, nem, Hay! Alaptalanul kaptam fel a vizet tegnap. Nem lett volna szabad beleavatkoznom a dolgaidba, akkor se, ha nagyon jó barátok vagyunk.
- Igazad volt. - suttogtam, a közben újra felbuggyanó könnyeimtől fulladozva.
- Hay, te sírsz? Jaj, ne! Nem akartalak ennyire felzaklatni, én... Várj, mi? Igazam volt? - hanglejtése pillanatok alatt megváltozott, ahogy felfogta, amit mondtam.
- Igen, Jay-el kapcsolatban.- hüppögtem. - Tényleg van köztünk valami.
- Hála az istennek, hogy végre leesett! - sóhajtott fel. Aztán újra átgondolta a dolgokat. - De még mindig nem értem. Azt eddig is tudtuk, hogy ő kedvel téged, aztán most az is kiderült, hogy te is őt. Szabad a pálya, csajszi! Mit kell ezen sírni?
- Van egy-két dolog amiről lemaradtál tegnap óta, Sweet. - nyögtem ki. Egy kis ideig hallgatott.
- Miről van szó, Hay? Mindent tudni akarok!
Nagyot sóhajtottam.
- Tegnap... miután elmentél...
- Hay, ne húzd már az agyamat!
- Oké, jól van! - emeltem fel a hangom. Hihetetlen, hogy időt se kapok arra, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Tegnap este átjött hozzám Jay.
- MI?! - azt hiszem, két oktávot csúszott fel a hangja, amíg ezt a két betűt kimondta. - Miért nem ezzel kezdted?! Hay! Mi történt?
- Hát, tisztáztuk a dolgainkat. Ő bevallotta azt, amit már azelőtt is tudtam. És én is bevallottam azt...amire valójában csak akkor jöttem rá, hogy úgy van, ahogy.
- Úristen!! És ezután mi történt?
- Elhívott randizni. - sóhajtottam. És már előkészületesen befogtam a fülemet, ugyanis az ezután következő sikoly valami brutális volt. Ha egyszer sikerül a klubban összehozni egy kórust, Sweetie-t a koloratúr szoprán szólam élére állítom, az egyszer szent.
- Te atya úr isten!!! Hayley!! Ez nagyon jó hír!
- Még nincs vége a történetnek, Sweet. - állítottam le.
- Mi lehet még ennél jobb? - nevetett fel.
- Semmi. Eddig tartott a történet szép része.
- Na ne! Mi a fene történt, Hay?
- Ma mentünk randira. És, hát...
- Hay! - szólt rám jelentőségteljesen.
- Mondom már! Majdnem felgyújtottam az éttermet, ahova elvitt. - akaratlanul is lehunytam a szememet, mert még mindig rettenetesen szégyelltem magam a történtek miatt.
- Basszus! - mondta. - De ugye csak véletlen?
- Persze! - emeltem fel a hangom. TÉNYLEG nem vagyok piromániás. - De ennek ellenére Jay nagyon megharagudott rám. Éppen megakart csókolni, amikor ellöktem magamtól és ezáltal felborítottam egy mécsest.
- Hayley! - szólt rám Sweetie rosszallóan. - Azt hiszem, sürgősen át kell vennünk a randin nem illendő dolgokat. - Igen, sok külön foglalkozásra szorulok. Be is írhatom a naptáramba a randitippeket, meg a röpit. Ha egyáltalán Jay még vállal.
- Szerintem már mindegy.Valószínűleg soha többé rám sem akar nézni.
- Ne viccelj már! Amikor én beszéltem vele, még vészesen beléd volt esve. Nem hinném, hogy ez egy... viszonylag apróbb baleset miatt elmúlna. - a szavai valamelyest megnyugtatóan hatottak rám, de volt egy olyan érzésem, hogy csak hitegetem magam, és tényleg lőttek a Jay-el való jövőmnek. Annak a jövőnek, aminek még pár órája Jay még értelmét látta.
- Nem tudom... - sóhajtottam beletörődően.
- Hay, hagyd, hogy kimérgelődje magát. Holnap suli, addigra tutira lecsillapodik.
- Mindegy. - vágtam rá feltűnően gyorsan. - Elfáradtam, és még egy szót se tanultam holnapra.
- Értem én. - mondta a barátnőm, aki hallhatóan rájött, hogy hárítok. - Pihend ki magad!
- Köszönöm, hogy meghallgattál. És örülök, hogy már nem haragszol rám. - mosolyodtam el.
- Én is nagyon örülök, hogy kibékültünk. Meghallgatni pedig bármikor meghallgatlak. Jó éjt, Hay!
- Neked is.

A levendulaillatú fürdősóm egész hatékonynak bizonyult. Miután majdnem egy órát meditáltam a kádban, amit gyertyákkal raktam körbe (amire minden bizonnyal Jay-nek csípős megjegyzései lennének), utat engedtem a hugyhólyagproblémákkal küszködő családtagjaimnak, akik eszeveszetten rohantak elvégezni a dolgukat. Előkaptam a bioszkönyvemet, és beburkolóztam vele az ágyamba. Valahogyan sikerült egészen lelazulnom, a tananyagra is tudtam koncentrálni. Lesz ami lesz. Még szerencse, hogy én alig érzek valamit Jay iránt, hiszen, ha másképpen lenne, ez a helyzet sokkal kellemetlenebb lenne.

A reggeli csípős hideg nem kívánt pírt varázsolt az arcomra, miközben Mack-kel a buszmegállóból a suli irányába sétáltunk. Az esti szent nyugalmam valami fogytán úgy tovaszállt, hogy az unokatesóm még hányózacskóval is készült nekem, mielőtt elindultunk volna otthonról. Valószínűleg elég alaptalanul bíztam el magamat, mert ha semmit nem éreznék a Röpiherceg iránt, nem így reagálnám le ezt az egészet.
- Hayley, könyörgöm, ne csikorgasd ennyire a fogaidat, mert feláll a szőr a hátamon. - szólt rám Mack aggódó tekintettel. Észre se vettem magamat.
- Ne haragudj, Mack! Nekem fel se tűnt, hogy ezt csináltam. - néztem rá sajnálkozva. Ahogy újra az útra szegeztem a tekintetem, láttam, hogy mindjárt ott vagyunk a sulinál. És ahogy haladtunk, már a röplabdázó srácok is a szemem elé kerültek. Annyira közel még nem voltunk, hogy lássam, Jay is ott van-e.
- Minden rendben lesz. Nincs értelme ennyire ráparázni. - nyúlt a kezemért Mack. Kedvesen rámosolyogtam. Igazán édes volt tőle, hogy így támogatott, de abban a pillanatban semmi se tudott lenyugtatni.
Ahogy beléptünk a suli kapuján, néztem mindenfele, de Jay-t nem láttam. A gyomrom elkezdett kavarogni. Remélem, nem maradt otthon a vitánk miatt. Vagy mi van, ha a szülei annyira kiakadtak rá, hogy ezért nem jött el? Istenem, csak felzaklatom magamat a hülye elméleteimmel.
Hirtelen megpillantottam Finn-t a guruló labda után rohanni, és kaptam az alkalmon. Eljöttem Mack mellől, és elindultam a fiú irányába. Amikor már elég közel voltam, oda is szóltam neki.
- Finn! - éppen kibontotta egy sűrű bokor ágai közül a végtelenségig imádott labdáját, amikor felém fordult. Vegyes érzelmeket olvastam le az arcáról.
- Á, Hay, szia! - mosolygott rám erőltetetten. - Mi a helyzet?
- Nem tudod véletlenül, hogy mi van Jay-el? Hol van? - kérdeztem.
- Nem tudom. - vágta rá túl gyorsan a kelleténél. Ahogy erre ő is ráeszmélt, fintorba torzult az arca.
- Ezt nem veszem be. - mondtam, és összefontam magam előtt a karomat. - Mérget vennék rá, hogy tudod.
- Hay, figyu, szerintem most hagyjad. - nézett rám, és végre őszinte volt a tekintete. - Nincs túl jó passzban.
- Gondolom elmondta neked a tegnapit... - sóhajtottam. - Kérlek, Finn, csak hallgass meg!
Először láttam rajta, hogy vacilál, de végül megadóan bólintott.
- Én rettentően sajnálom, ami történt. Valójában magam se vagyok tisztában semmivel, még a saját érzéseimmel se. Nemrég jöttem rá, hogy viszonzom Jay érzéseit, és ez olyan szinten összezavar, hogy azt nem tudom elmondani. Nem készakarva tettem, amit tettem. Tudom, hogy Jay nagyon haragszik rám, de ezt muszáj jóvá tennem, mert... nagyon fontos nekem. - ahogy ezt kimondtam, magam is meglepődtem. Nem, hogy Finn, akinek akaratlanul is kaján vigyor ült ki a szája szélére.
- Bravó, csajszi! - nevette el magát. - Végre nem tagadod a nyilvánvalót.
Ezért utálom kitárgyalni az érzéseimet másoknak. Olyan érzésem volt, mintha pucéran álltam volna előtte.
- Akkor megmondod, hogy hol van? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva az előző megjegyzését.
- Otthon van. - mondta. - És szerintem nagyra értékelné, ha most meglátogatnád.
- Mi? - lepődtem meg. - Mármint szerinted el kéne hozzá menjek?
- Hát, azt mondtad, rendbe akarod hozni... - vonta meg a vállát, majd intett a többi röpisnek, hogy mindjárt megy vissza játszani, és hogy addig valaki mást állítsanak be középre.
- De akkor... lógnék. - gondolkodtam hangosan.
- Hidd el, csajszi, nem fogsz belehalni. - ment el mellettem, és megcsípte az arcomat. Akkor az életben hagyott ez először hidegen, hiszen hatalmas dilemma elé állított.
Én, a példamutató, kitűnő Hayley Cooper ne menjek be órára egy fiú kedvéért? Gondolta volna valaha valaki, hogy egyre inkább az igen felé hajlottam?

Chapter 14.

Egy kis idő után - persze, csak azután miután kellően földig aláztuk egymást a szócsatában - elénk került a kaja is. Ekkor jöttem rá, hogy Jay, amint valami jóízű érinti a nyelvét, elhallgat. Ugyanis ahogy a csirkéje a szájába landolt, mintha megnémult volna. Nem mintha zavart volna. Legalább tudom, hogy miképp hallgattassam el a közeljövőben, nem dugul el.
A villámra szúrtam egy-két tésztát, lassan rágtam, kiélveztem minden falatot. Közben erősen kántáltam magamban a következő sorokat: Ne nézd a sültkrumplit. Az nem a tiéd.
Valószínűleg feltűnhetett neki, hogy furán viselkedem.
- Mi a helyzet, jövendőbeli olimpikon? - haha.
- Semmi. - mondtam, miután nagy levegőt vettem. Újabb adag makarónit tömtem a számba. Talán kicsit túl sokat.
- Éhes vagy? - vigyorgott. Aha, valóban eltúloztam az adagot. A kis mécses fémes volt, így tükröződött benne az arcom. Akár egy hörcsög.
- Egy kicsit. - hebegtem kissé vörösen, miután megbirkóztam vele, majd lenyeltem. Csak mosolygott. Szerencsére nem kezdte el szívni a véremet.
Figyeltem, ahogy újabb szárnyat emelt a szájához. Ismét a sültkrumplira pillantottam, mire idegesen lehunytam a szemem.
- Minden oké, Hay? - hallottam a hangját, mire ijedten kinyitottam a szemeimet. Immár elég furcsán méregetett.
- Persze...
- Na, mondd már el, mi a hézag. - noszogatott. Nagyot sóhajtottam.
- Na, jó, de ígérd meg, hogy nem röhögsz ki! - szóltam rá ingerülten, mire mosolyogva a szívére tette a kezét.
- Nem foglak.
- Oké... - nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Erre fel kell készülni. - Az a helyzet, hogy van egy ilyen hülye fóbiám... Elég gáz... Nekem ez nagyon kínos...
- Nem foglak kinevetni. - nézett rám, immár komolyabban, mire lehunytam a szemem. Oké.
- Mindig a mások kajája tetszik jobban az éttermekben, és mindig azt akarom inkább megenni!! - tessék. Mostmár tudod.
- Mi? - a homlokát ráncoltam.
- Mindig a szomszéd kertje zöldebb. Azaz, mindig azt gondolom, hogy a mások kajája jobb, és azt kívánom.
Lehunyta a szemét, majd szaggatottan kifújta a levegőt.
- Annyira nem gáz... - mondta végül. Láttam rajta, hogy szinte szenved, amiért nem nevethet.
- Dehooogy. - bólogattam egyetértően. És természetesen megjátszva.
- Kérsz? - kérdezte mosolyogva, és felém tolta a tányérját.
- Nem, kibírom. - tiltakoztam.
- Ne kínozd magad, Hay. - kacsintott. - Tudom, hogy jólesne egy kis sültkrumpli.
Azon kaptam magam, hogy már a tányérhoz nyúlok, amikor gyorsan elkaptam a kezemet. Kuncogott.
- Hát, pedig nagyon finom. - mondta, majd vett egy darabot, és lehunyt szemekkel élvezgetni kezdte. Sokan a megelégedett hümmögései irányába kapták a fejüket.
- Oké, ha egyet veszek, az nem nagy bűn! - adtam meg magam, majd lekaptam egyet a tálról és gyorsan elmajszoltam. Krumpli íze volt. Mily meglepetés, Hayley.
- Jó, ugye? - kérdezte Jay mosolyogva.
- Ja, elmegy. - motyogtam.
- Vegyél csak még egyet!
- Hagyjál már! - néztem rá mérgesen. - Eddig kibírtam, most ugyan megadtam magamat egy darabnak, de azt hiszem, túl fogom vészelni, hogy nem ehetem meg mások kajáját!
- Felőlem. - vigyora már fülig ért, amely valamilyen szinten melengette a szívemet, hiszen felettébb szexi volt így (nem mintha máshogy nem lenne az), de másrészt az agyamra ment, ez a "Jobban ismerlek, mint te saját magadat" nézés.
Visszatértem az én kajámhoz, hisz azt kéne ennem. Gondoltam felvetek valami új témát, hogy eltereljem a figyelmet a bajaimról.
- És mi a helyzet a tanulással? - meglehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb kérdés az első randin. Jay köhögni kezdett, majd derűs arccal nézett fel rám.
- A tanulással? - kérdezett vissza aranyosan mosolyogva. Kissé bizonytalanul, de bólintottam. - Hármas tanuló vagyok. - mondta végül, és bekapott egy krumplit.
- Az...jó. - motyogtam.
- Te, gondolom, szín ötös. - állapította meg.
- Nem, ez nem igaz. - javítottam ki, mire felvonta a szemöldökét. - Fizikából van egy négyesem... Nem vagyok rá túl büszke.
Kisfiúsan elnevette magát, és én is elmosolyodtam. Tudom, hogy pár diák szemszögéből az én rossz jegyem isteni áldásnak számítana.
Egy kis ideig csönd volt, de semelyikőnk sem evett. Inkább gondolkodtunk. Jay szólalt meg előbb.
- El sem hiszem, hogy eljöttél velem. - nézett mélyen a szemembe, a tekintetétől elpirultam. Látszólag ez szórakoztatta, mert ajkai játékos vigyorra húzódtak.
- Szívesen jöttem. - hebegtem, úgy éreztem, gombóc van a torkomban.
Mivel nem volt túl nagy az asztal, nem esett nehezére átnyúlni alatta, és az ölemben összefonódó kézfejeimet megragadni. Hüvelykujjával gyengéden simogatta a bőrömet. Fél szemmel lepillantottam, majdnem elnevettem magam, olyan viccesen nézett ki, az ő napbarnított keze az én hófehérem mellett. Látszik rajtam, hogy stréber vagyok, és a szobámban kuksolok.
Egy szót nem tudtam szólni, annyira zavarban voltam. Ki is használta a helyzetet, és elkezdett bókokkal bombázni.
- Olyan szép vagy. - suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett. - Annyira örülök, hogy eljöttél velem.
- Jay, nem kell a kedvemért hazudozni. - mondtam, és lesütöttem a szememet. Mondhatni nem vagyok hozzászokva, hogy agyon dicsérnek.
- Én a tiszta igazságot mondom. - mondta komolyan. Csak néztem, figyeltem, ahogy kiemeli a végtagjaimat, és egyenként puszit ad rájuk. Még jó, hogy beparfümöztem a csuklómat.
Egyre nagyobb volt a zavarom. Az első randin még nem kéne ennyire előrehaladni, nem? Vagy ez egyáltalán szabályos? Még jó, hogy nem csókol meg itt, mindenki szeme láttára.
Nos, ahogy ez a nem kívánatos jelenet lejátszódott a fejemben, valahogyan a valóságban is megakart történni. Ugyanis Jay kicsit felemelkedett a székéről, a szája egyre közelített az enyémhez. Bepánikoltam. Csók? Ez most komoly? Én még soha nem csókolóztam...
Próbáltam enyhén eltolni, jelezvén, hogy én ezt nem akarom. Mondjuk, lehet, hogy nem toltam eléggé, mert fel sem tűnt neki. Már majdnem az enyémen volt az ajka! Keményebben kell tudtára adnom, hogy én ezt még nem akarom.
Hát, bemutatkozhatnék én nektek úgy is, mint Hayley Cooper, a szélsőségek megtestesítője. Mert amint rájöttem, hogy a randipartneremnek nem esik le, hogy én nem akarom, ha csak simogatom a vállát, határozottan el kell tolnom... sikerült eltolni, fogalmazhatunk így is. Jay-t annyira hirtelen érte az, hogy én erőből eltaszítottam, hogy megbotlott az asztal lábában, - amelyen különben már szinte átmászott- és meglökte a romantikát szimbolizáló mécsesünket. Hiába kaptunk mindketten a kerámia tárgyacska irányába, késő volt. Nagy hanggal landolt a földön, darabjaira esett... no, de az akciónak még nem volt vége. Mivel az asztalterítő a földet súrolta, pont lángra tudott kapni. Ijedtemben egetrengetőt sikítottam. Jay csak kapkodta a fejét, az innivalóink irányába kapta a fejét, de már megittuk őket.
- Vizet! Baszki, valaki, hozzon már egy kis vizet! - ordította, mire már mindenki az irányunkba kapta a fejét, és ordítozni kezdtek. Volt aki a gyerekeit rángatva kimenekült az étteremből. Nemsokára egy pincér egy nagy vödör felmosóvízzel rohant az irányunkba. Közben már az egész asztalunk égett, az ennivalóinkkal egyetemben (nem mintha ez lenne most a lényeg). Szerencsére a felszolgáló sok vízzel érkezett, így sikerült eloltania a tüzet, bár a fenyőfa asztal valószínűsíthetően menthetetlen volt. Idegesen a földre dobta a felmosóvödröt, majd tikkelő szemhéjjal ránk pillantott.
- Melyikőjük a piromániás? - vakkantotta éles hangon, mire összerezzentem. Ezt észre is vette, mert összehúzott szemmel nézett rám. - Te?!
- Véletlen volt, uram. - próbálta nyugtatgatni Jay, védelmezően elém állva. Fel sem fogtam... Pontosan mi a franc is történik velem??!!
- Véletlen? Elhiszem én, srácok... De attól még megtörtént! - emelte fel a pincér még jobban a hangját.
- Tudom, tudom... - fogta a fejét Jay. - Mennyi az asztal?
- Nem én vagyok a főnök, de ő tudja, mivel a nagyapjáé volt régebben az étterem. - magyarázta, szerencsére egy kicsit higgadtabb volt már.
- Értem. Nézze, uram, az én apám ismeri a főnököt. Hazamegyünk, és megkérem, hogy hívja majd fel a tulajt. - Jay nagyon belelendült az alkudozásba.
- Mi az apja neve? - kérdezte, és elővette a noteszát. Nem bízik bennünk. Megértem.
- Peter McQuillen.
- Értem, akkor majd mondom neki. Szerencséjük van, most pont nincs bent. - írta fel.
- Köszönjük. - mondtam Jay helyett is, aki rögtön helyeslően bólogatni kezdett.
- Ne köszönjék... És ha valóban élvezik a gyújtogatást, ajánlom, hogy látogassanak el egy pszichológushoz.
Szuper. A Raynold's-ban immár el lettünk könyvelve piromániásoknak.
Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit átéltem, miután kiléptünk az étteremből. Jay egy szót sem szólt, csak idegesen megindult az autója irányába. Én loholtam utána, alig bírtam tartani vele a lépést. Kinyitotta a kocsit, de persze, még mindig volt olyan udvarias, hogy kitárta nekem az anyósülés ajtaját. Kerestem a tekintetét, de nem nézett rám. Nagyot sóhajtottam, beültem és bekötöttem az övemet. Megvártam, amíg ő is elhelyezkedett.
- Nagyon sajnálom, Jay... - suttogtam elhalóan, de rám se nézett. Beindította a motort, ami a mi helyzetünkben még morgósabbnak is hangosabbnak hatott. Lehunytam a szemem. Eszembe jutott, hogy a szülei mennyit veszekednek. Lehet, hogy most miattam vele fognak úgy ordítozni. Én... én ezt nem engedhetem.
- Apukád nagyon mérges lesz? - kérdeztem félve.
- Nem fog repesni. - hangja rekedt volt, érces.
- Ha megengeded, én beszélek vele, és elmagyarázom neki...
- HAYLEY! - kiabált rám, mire bennem akadt a szó, ijedten meredtem rá. - Már így is épp eleget tettél. Kiraklak a házatoknál, nem kell az egész dologgal többet törődnöd, hagyd rám.
- De én nem akarom rád hagyni! - emeltem fel én is hangomat, de a végére inkább elhalkultam, mert láttam, hogy lüktetni kezd egy ér a homlokán. - Szeretném jóvátenni. Én nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, és egy dög lennék, ha magadra hagynálak a bajban.
- Hayley. - sóhajtott. - Nem kell a segítséged. Tényleg. Megoldom egyedül is.
- Persze. - morogtam.
- Nézd! - kezdte megint a kiabálást. - Amióta megdobtalak azzal az átkozott labdával, azóta beléd vagyok esve. És tényleg, talán furán próbáltam a tudtodra adni. Talán szívattalak párszor, talán Finn-t is belevontam a dolgokba. Akkor jött nekem Sweetie, aki kedvesen végighallgatott, biztatott, hogy egyszer talán majd te is észreveszel engem. Őt is elakartad mellőlem marni, sőt, sikerült is. De engem nem érdekelt, hiszen te tetszettél, és tegnap este még majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor azt mondtad, hogy nálad is szóba jöhetnék. Elhoztalak a legszemélyesebb helyre, ahova csak tudtalak. Egész nap bunkó voltál velem, vagy bénáztál. Az utóbbival nincsen semmi baj, mert imádom minden egyes baromságodat. Mert vicces vagy és különleges. Megpróbáltalak bókokkal megpuhítani, azt hittem, hogy végre sikerült bevágódnom, erre úgy meglöksz, hogy levertem azt a kibaszott gyertyatartót vagy mi a faszomat, és felgyullad az asztal. Apám lehet stroke-ot kap, ha megtudja, hogy egy felgyújtottam az étterem egyik bútorát. Mert persze, mint mindig, tuti, hogy engem fog gyanúsítani.
Nem tudtam szólni. Meggyötörve hallgattam, amit mondd. Azt hiszem, nem tudnék javítani az imidzsemen akkor se, ha kisegíteném a kalamajkából. Anélkül is egy dög vagyok.
- Nagyon sajnálom. - motyogtam szomorúan. Koromsötét volt, csak az autó lámpája világította meg az utat.
- Én is. - biccentett maga elé. - Talán a rossz lányba szerettem bele.
Rettentően fájt amit mondott, de igazat kellett adnom neki. Rengeteg bajom van, és meglehet, hogy a tragédia miatt alakultak ki, amit átéltem. De az nem jogosít fel arra, hogy egy bunkó liba legyek. Mert Sweetie-vel is aligha vagyok kedves. Jay-el? Soha. Velem senki, de senki nem járna jól.
- Jay, ez nem talán. Ez biztos. - hunytam le a szemem. Hallottam, hogy egy nagyot sóhajt. Nem szólt semmit utána. Egész úton semmit. Ez volt a kegyelemdöfés.

Chapter 13.

Leültünk egy kicsit eldugottabb asztalkához. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy megláttam rajta egy aranyos mécsest, amelyben láng pislákolt. Ennél meghittebb helyen még életemben nem voltam.
- Na, mit szólsz? - kérdezte Jay. Látszólag még azon feszengett, hogy mit gondolok a meglepetés randi helyszínünkről.
- Ez... egyszerűen elképeztő. - vigyorogtam rá. - Alig találok szavakat.
- Tetszik? - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten, az ő arcán is apró mosolyka jelent meg. Meggyőzően bólintottam. Éppen megszólaltam volna, de egy pincérlány jelent meg az asztalunk mellett.
- Köszöntelek benneteket a Raynold's-ban! - mondta vidáman. - Parancsoljatok, az étlapok! - rakta le elénk az ételek listáját. - Esetleg hozhatok addig valami italt?
Jay kérdőn rám nézett. Egy pillanatra elgondolkodtam.
- Én egy jeges teát kérnék. - mondtam.
- Rakjak bele jégkockát? - vonta fel az ápolt szemöldökét.
- Nem, köszönöm. - ráztam meg a fejem. Eszembe jutott, hogy két éve egyszer kértem bele jeget, és utána egy hónapig betegeskedtem. Nem kérek belőle mégegyszer.
- Én pedig egy 7up-ot. - mondta Jay, amikor a lány - aki látszólag érdeklődött iránta, mert ahányszor megszólalt a randipartnerem, fülig pirult - kérdőn nézett rá.
- Azonnal hozom. - vigyorgott, majd elviharzott. Huh.
- Ez elég gáz volt. - kuncogtam.
- Mi? - ráncolta Jay a homlokát.
- Te nem vetted észre? - nevettem el magam. Értetlen képet vágott. Mostmár biztosra állítom, hogy a férfiak nem ismerik ki a nőket. Ebből következik az a sok vita.
- Eléggé beindult tőled a csaj. - böktem a pincérlány irányába.
- Mi? - röhögte el magát. - Nem lehet, hogy képzelődsz?
- Nem lehet, hogy nem veszed észre azt, ami az orrod előtt van? - vágtam vissza. Majd megráztam a fejem. - Mindegy, szerintem ne egy idegen lányról beszélgessünk.
- Te kezdted. - nézett rám. Gyilkosan tekintettem vissza rá. Látszott rajta, hogy bármikor kitörhet belőle a nevetés.
- Miért szereted ezt a helyet? - váltottam témát, miközben rákönyöltem az asztalra, és a kezemre támasztottam az állam.
- Hosszú történet. - mosolyodott el. Felsóhajtott, majd nekikezdett. - Régen apám mindig ide hozott, ugyanis Wayne Raynold, a tulaj jó barátja volt és kedvezményesen ehettünk. Ez a hely - egy ideig gondolkodott, hogy fogalmazzon - eszembe juttatja a régi időket, amikor a szüleim még imádták egymást. Tizenhárom éves voltam, Grace meg három, amikor először összevesztek - úgy igazán. Nem tudom, hogy min. Nem avatnak be a dolgokba. Nekem csak annyi a dolgom, hogy a húgommal legyek, és próbáljam elhitetni vele, hogy Anya és Apa szeretik egymást. Egyre nehezebb, hiszen ő is egyre nagyobb lesz.
Szomorúan halgattam. Szegény. Istenem. Hagytam, hogy folytassa.
- Nagyon félek, hogy egyszer bejelentik, hogy elválnak. Pedig elég valószínű, hogy ez lassan bekövetkezik. Mindig eszembe jutnak a gyerekkorombeli szép emlékek a szüleimmel, és ettől annyira fáj a szívem.
- Elhiszem. - sóhajtottam. - Ezt teljesen át tudom érezni. Amikor Anya már - mély levegőt vettem - haldoklott, lelkileg megpróbáltam felkészíteni magamat arra, hogy elmegy. Amikor az orvosok először közölték velünk, hogy nincs remény, teljesen összezuhantam. Nem bírtam egy légtérbe lenni másokkal, bezárkóztam. De lassan eljutott az agyamig, hogyha ezt csinálom, még rontok a helyzeten. Az utolsó napjaiban végig mellette voltam. Ott aludtam mellette akkor is, amikor Chad és Apa kimerülten hazamentek. Nem bírtam otthagyni.
- Hayley, nem kell erről beszélnünk, látom rajtad, hogy mennyire megvisel. - nézett rám aggódva.
- Nem, nem... néha jól esik kiönteni a lelkemet valakinek. - mosolyodtam el keserűen. - Tényleg váltsunk témát, mert ez kezd nyomasztó lenni. - nevettem el magam.
- Még ki sem nyitottuk az étlapot. - jegyezte meg Jay. Tényleg.
Ahogy kinyitottam, teljesen elvesztem. Egyre jobb és jobb ételek neve került a szemem elé. Most nagyon megfontoltan kell döntenem. Nem felhatom fel Jay kajáját. Nem szabad megtudnia, hogy ilyen hülye mániám van.
Végül a régi, öreg sajtos makaróni mellett döntöttem. Ő sose hagyott eddig cserben.
A pincérlány közben megérkezett az italainkkal, nagy csörömpöléssel helyezte elénk a poharakat.
- Sikerült dönteni? - kérdezte, és előkapta a noteszát.
- Igen. - biccentett Jay. - Hayley egy...
- ... sajtos makarónit kérek. - fejeztem be helyette, mire mosolyogva megrázta a fejét. A lány sietve bólogatott, miközben jegyzetelt.
- Én pedig csipős csirkeszárnyakat, krumplival. - mondta el a saját rendelését. Így a fair. Mindenki a sajátját.
- Rendicsek. - vihogott, leginkább Jay-re, aki szemlátomást nem vette a jeleit. Ez valamilyen szinten megnyugtatott. Jay elég analfabéta flört terén. Csak húzni tudja a csajok agyát, de az adást nem veszi.
Szerencsére magunkra hagyott.
- Most se tűnt fel, ugye? - nagyon jól szórakoztam rajta.
- Mi? - nevette el magát kínjában.
- Körülbelül egész idő alatt veled próbált flörtölni. - magyaráztam.
- Én nekem nem tűnt fel.
- Neked semmi nem tűnik fel.
- Ti, lányok mindent túlkomplikáltok? - röhögött.
- Meglehet. De nálatok, fiúknál meg minden olyan egyszerű. - védekeztem.
- Az. Egyszerű. - helyeselt. - Nem állunk le filózni, azon, hogy vajon az mit jelentett, hogy az a lány a szomszéd macskáját kémlelte, miközben virágot öntözött.
- Ez aztán nagyon béna hasonlat volt. - jelentettem ki kifejezéstelen arccal. Tökéletesen szórakozott rajtam.
- Tudom. Ezzel akartam éreztetni a dolgok értelmetlenségét. - magyarázta. - Hay, téged nagyon könnyen fel lehet húzni.
- Örülök, hogy rájöttél. - néztem rá mérgesen. - Sajnálom. Anyámtól örököltem. Ő is mindig apámmal pörölt minden apróságon.
- Szép jövő elé néz a kapcsolatunk. - mosolygott rám aranyosan, nekem pedig elállt a szavam. Olyan fura volt hallani, hogy szerinte van közös jövőnk. Fura és jó.
- Ez a cél. - mondtam végül, minden dühömet elveszítve. Félredöntötte a fejét, félmosolyra húzódtak az ajkai.
- Ééés megint komplikálsz. - jelentette ki magabiztosan. Ebbe beletrafáltál.
- Nem is. - kortyoltam bele a teámba.
- Ááá, dehogy. - harapta be szexin az ajkát. - És, hogy válaszoljak a ki nem mondott kérdésedre: igen, szerintem van közös jövőnk.
- Ezt honnan tudod? -kérdeztem.
- Csak úgy tudom. Mert nem igen lennék meg nélküled. - mondta, bennem meg ismét megállt az ütő. Nem komplikálok! Nem, nem és nem!
- Komolyan? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. Nagyon... bírlak. - tyűűűha. Ez aztán a szerelmi vallomás. Nem mintha szükség lenne az első randin ilyen komoly dolgokról beszélnünk.
- Hát, én is bírlak téged. - nevettem. - Csak azt nem bírom, amikor azzal az ördögi labdáddal dobálózol.
- Hé, ne sértegesd! - kelt a röplabdája védelmére nevetve. - Csak az útjában álltál.
- Én kérek elnézést. - háborodtam fel ismét. - Béna vagyok, ez van. Annak születtem.
- Mondtam már, hogy én szívesen edzek veled egy kicsit, hogy ne legyél annyira... ügyetlen. - kereste rám a megfelelő szót. Megértem.
- Tudod, mit? Edzek én veled, csak, hogy felfogd, reménytelen eset vagyok. - jelentettem ki.
- Alku. - nyújtotta a kezét, én meg erőteljesen megráztam. - Én pedig bebizonyítom, hogy én bárkit képes vagyok megtanítani röpizni.
- Nem tudod, mire vállalkozol. - mosolyogtam rá édesen.
- Igazi kis sportolót faragok belőled. - viszonozta az előbbi gesztust.
- Na, azt lesheted. - húztam össze a szemeimet.
- De csak, hogy sportszerűek legyünk, meg kell ígérned, hogy nem hátráltatsz, azaz nem bénázol direkt. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Én vagyok a sportszerűség fő istenítője. Nem is kell kérned. - bólintottam.
- Rendben. Mikor kezdhetünk? - hogy a francba jutottunk el idáig?
- Felőlem akár holnap is. A Zene Klub után. - mondtam vakmerően.
- Okés. Beírlak a naptáramba.
- Remélem, tudsz nekem helyet szorítani.
- Megoldom. - mosolygott rám. - Mit kapok, ha nyerek, és megtanítalak röpizni?
- Egy puszit arra a cuki kis pofidra.
- Na, de most komolyan. - röhögte el magát. - Egyezzünk meg. Ha sikeres leszek, és megtanulsz röplabdázni, egy hétig nem osztasz ki. Ha viszont, tényleg reménytelen vagy, ami lehetetlen, akkor...
- Akkor kitűzünk egy napot, amikor totál meztelenül jössz suliba. - jelentettem ki, mire elkerekedtek a szemei. Végül elvigyorodott.
- Kemény vagy. De sajnos nincs az az isten. hogy te nyerj.
- Majd meglátjuk.
Azt hiszem, egész jól indul a randink. Két kattant tinédzser egy tető alatt. Egy csakis jól alakulhat.

Chapter 12.: Az ajándék ünnepi rész (:

Nagy szemekkel nézett rám, szinte követelte a választ. Meg is értem. Én pedig nemigen segítettem ki, csak bénán meredtem rá. Csak bólintanom kellett volna, de nem tettem. Nem bírtam, fogalmazzunk így. Annyira gyorsan történtek a dolgok, még fel sem fogtam semmit, erre itt lenne a lehetőség, hogy járjunk. Valamiért nem ezt a pillanatot éreztem az igazinak, egy ilyen csúnya veszekedés után. Vidámat akartam, nem kétségbeesettet. Nem tudom, hogy le tudjátok-e követni a gondolatmenetemet. Végül erőt vettem magamon.
- Igen. - mondtam, mire egy másodperc alatt minden vér kiment az arcából. - De. Lenne egy kikötésem.
Felvonta az egyik szemödökét, majd elmosolyodott.
- Mégpedig?
- Vigyél el egy randira. És ott kérdezd meg, hogy akarok-e veled járni. Ugyanis ha most tennéd, az tök ízléstelen lenne. - magyaráztam, mire egyre szélesebb lett a vigyora, egyre hitetlenebb. - Gondold csak végig, alig két órája, hogy csúnyán összevesztem a legjobb barátnőmmel, méghozzá azon, hogy veled chatelt, ahelyett, hogy velem beszélgetett volna.
- Jó, igazad van. - mosolygott, felegyenesedett. - És mikor ér rá a hölgy egy randira?
- Mármint én? - kérdeztem furán, mire lehunyta a szemét, megmasszírozta az orrnyergét, majd somolyogva bólintott. - Ja, hát én akár már holnap is.
- Az király, mert én is. - dőlt hátra röhögve az ágyamon, kezeit a tarkója alá tette. - Jöhetek érted négyre?
- Kérlek, gyere! - mosolyogtam én is.
Vigyorgott, majd sóhajtva lehunyta a szemét. Egy ideig még én is virultam magamban, de aztán láttam, hogy nem nyitja ki újra a szemét. Na, már csak az kéne, hogy ez itt aludjon!
- Jay! - kezdtem el rázogatni a lábánál fogva, mire az egyik szemét résnyire kinyitotta.
- Mi az?
- Ha fáradt vagy, menj haza. - néztem rá jelentőségteljesen.
- Jó. - ásított. - De csak akkor, hogyha te is lefekszel. Kérlek. Aludd ki magad egyszer.
- Oké, alszom. - bólintottam jó gyerek módjára, mire elmosolyodott.
- Jó kislány. - ült fel, nyújtózkodott egyet, majd felállt. Követtem a példáját.
- Lekísérsz?
- Lekísérjelek?
Egyszerre kérdeztünk, majd elnevettük magunkat.
- Igen. - mondtam végül, majd lesettenkedtünk az emeletről.
Az előszobában álltunk, megvártam, amíg álmosan bekötögeti a cipőfűzőjét és bezipzározza a kabátját. Látszott rajta, hogy kimerült, elég ügyetlen volt. Majd, amikor elkészült, rám nézett és egy picivel közelebb lépett. Észrevehetetlenül összerezzentem, féltem, hogy megcsókol. Akkor ez lenne az első. Elég béna első lenne az előszobánkban.
De nem tette. Csak egy puszit adott az arcomra, én pedig hálát adtam, hogy sötét volt, mert valószínűleg fülig vörösödtem. Elég ratyin nézhettem ki.
- Jó éjt, Hayley! - mondta hangtalanul. Mellé léptem, és az ajkamba harapva megpróbáltam zaj nélkül lenyomni a kilincset. Majdnem sikerült. Csak egy kicsit kattant. Mondjuk az az apró zörej is jól hallható volt a házunkban uralkodó csend miatt.
Kilépett a csípős hidegbe, lehellete látszott. Megfordult, mosolyogva intett, én pedig figyeltem, ahogy az alakja eltűnik a sötétben. Csak akkor csuktam be az ajtót, amikor már végigjárt a libabőr a hűvős szél miatt.
Felsétáltam az emeletre, lefeküdtem az ágyamra, és ahogy a párnámra hajtottam a fejemet, megéreztem az illatát. Istenem, muszáj ezt tenned velem, igaz? Persze, hogy muszáj. Így hát, ahogy megígértem, lefeküdtem, de egy pillanatra se tudtam kiverni a fejemből. Mégis ki tudta volna?

Egy ilyen este után durva és könyörtelen az ébredés. Hiába feküdtem le viszonylag "korán", mégis nyomottan keltem. A szobámban mindenfele lévő kupreláj méginkább a padlóra küldött. De hirtelen eszembe jutott, hogy nekem ma randim van. Jay-jel! Te jó ég!
Bénán pakolásztam a szemetet egy kukászsákba, amikor kopogattak az ajtómon.
- Igen? - szóltam ki, a reggel miatt még rekedten.
- Mack vagyok. - hallatszott a válasz.
- Gyere be.
Nyílt az ajtóm, az uncsitesóm enyhén kócosan kászálódott be, egy kockás pizsamában. Ha nem lettem volna kétségbeesett, talán még el is nevettem volna. De így csak egy szemöldökráncolás sikeredett.
- Jól aludtál? - kérdeztem.
- Én igen. - ásított. - Na, és te? - belehuppant a babzsákfotelomba. Örülök, hogy a vendégeimnek mindig olyan szimpatikus, hogy elfoglalják.
- Kevésbé. Későn feküdtem le. - magyaráztam, de utána rájöttem, hogy egy picit elszóltam magam. Nem akartam neki mesélni a "csempésszük be a házba Jay-t" akciómról.
- Beszélgettél a sráccal? - célzott Röpihercegre. És remélem, arra gondolt, hogy chaten.
- Ja, igen, ő nem haragszik rám. Szerencsére. - hebegtem.
- Az jó. - nyújtózkodott egyet. - Hidd el, Sweetie se durcázik sokáig. Nem az a fajta.
- Remélem. - hajítottam be egy üres üdítős flakont a zsákba. - Ki kell valahogyan békítenem.
- Szerintem annyi elég lesz, ha közlöd vele, hogy minden oké Jay és közted. Ez volt a vágya, nem igaz?
- De, igaz. - torpantam meg egy pillanatra, és elgondolkodtam. És attól mennyire feldobódik  majd, ha megtudja, hogy randizunk?
A délelőttem nagyjából a pakolásról szólt, meg arról, hogy kiszedjek egy ocsmány foltot a szőnyegemből. Biztos valamelyikőnk leketchupozta az este.
Csak ebédidőben hagytam abba a rendrakást, a gyomrom már nagyon korgott. Ahogy lesétáltam, fűszeres illat csapta meg az orromat, ami annál inkább felkeltette az érdeklődésemet. Apa ügykodött a konyhában, amikor beléptem az étkezőbe. Mellé léptem és érdeklődve figyeltem, hogy mit kavargat a lábosban. Chilis bab volt. Hmm.
- Szia, Hayley. - mosolygott rám.
- Szia. Bab lesz?
- Igen. Jó lesz? - kérdezte.
- Hogyne. - néztem rá jelentőségteljesen, mire elnevette magát.
Amikor megfordultam, az unokatesómat és Chad-et láttam meg az étkezőasztalnál.
- Sziasztok! - köszöntöttem őket, és lehuppantam az öcsém melletti székre.
- Nézd, Hay. - nyomott Chad a kezembe egy teherautót, amit eddig még nem is láttam. - Bradley adta kölcsön. Ugye milyen jó?
- Valóban. - bólogattam meggyőzően, Mack el is mosolyodott. - Ilyen életszerű kisautót még életemben nem láttam.
- Én se. - ámult az öcsém.
- És te is adtál valamit cserébe Bradley-nek? - kérdeztem.
- Igen, én a szupergyors versenyautómat adtam. - biccentett. - Ő is nagyon jól járt.
Elnevettem magam, majd az unokatesómra pillantottam, aki szintén somolygott. Majd gyanakvóan felvonta a szemöldökét.
- Miért vagy te ilyen jókedvű, Hay? - kérdezte. - Nem mintha zavarna, csak egy ilyen veszekedés után általában mély depresszióba zuhansz.
- Hát, most gyorsan túlléptem rajta. - védekeztem bénán. - Mert tudom, hogy Sweeti megbocsájt majd nekem.
- Én is tudom. - értett egyet. - Csak egy kicsit fura, hogy egy kicsit se aggaszt az egész.
- De, aggaszt! - emeltem fel a hangom, mire mindketten meglepődtek. - Csak nem látod rajtam. Nem muszáj mindent látnod.
- Oké. - emelte fel védekezően a kezeit, de még mindig gyanakvóan méregetett. Ez nagyon idegesített.
Apa egy nagy alátétet helyezett az asztal közepére, majd rárakta a gőzölgő és finom illatot árasztó lábost. Én azonnal felálltam és mertem magamnak. Nem reggeliztem, már éhen haltam. Visszaültem és a számba raktam egy kanállal. Tűzforró volt, ezért kinyitottam a számat és legyezni kezdtem.
- Így jár az, aki türelmetlen. - vigyorgott Mack, miközben telerakta babbal a tányérját. Mérgesen néztem vissza, de a számban lévő túl meleg étel miatt képtelen voltam visszavágni.
- Kér valaki hozzá kenyeret? - kérdezte Apa mosolyogva. Én és az unokatesóm feltettük a kezünket.
- Már is hozom. - állt fel, és kirohant érte a spájzba.
Végre kihűlt a kaja a számban, ezért jóízűen lenyeltem. Isteni volt. Talán még soha nem sikerült ilyen jól. Amikor már kenyér is került elém, már tömtem magam, egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Kétszer is repetáztam.
- Örülök, hogy ízlik. - virult Apa, aki már régen befejezte az ebédet, az öcsémmel és Mack-kel együtt. Mind figyelték ahogy... táplálkozom.
- Ühümm...Nagyon jó. - motyogtam teli szájjal. Amint befejeztem, kínosan megvakartam a fejemet. - Izé, éhes voltam.
- Azt vettük észre. - folytott el egy mosolyt az unokatesóm.
Megtöröltem a számat, majd felálltam, és lehajtott fejjel elvittem a tálamat a mosogatóba. Megfordultam, és az ajkamba harapva biccentettem, majd felsomfordáltam az emeletre. Most mi olyan meglepő abban, hogyha az ember éhes, akkor többet eszik? Nem értem.

Jay kettőre jön értem. Te jó ég. És nekem úgy kell kijutnom ebből a házból, hogy senki se tudhat róla. Nem mintha eddig nem ment volna a hazudozás, szökés, egyebek. Csak...ez most más. Még mindig nem tudom fefogni, hogy kivel fogok ma randizni. Azzal, akit egy hete még a pokolra kívántam volna. Vagy mégsem? Lehet, hogy már akkor is tetszett? Esküszöm, saját magamon nem tudok kiigazodni, nem hogy másokon.
Azon merengtem, hogy mit húzzak fel. Valamit, ami nem túl feltűnő, és nem vonnak itthon kérdőre, hogy hova megyek puccban. De azért nem is egy kopott melegítőt. A sulis szerkóimat kéne példának vennem. Mindig viszonylag csinosan öltözöm, de nem kihívóan.
Kinyitottam a szekrényemet, sorban megnézegettem a vállfákon pihenő göncöket, mire megakadt a tekintetem egy egyszerű, padlizsánszínű tunikán. Ez lesz az igazi. Kerestem hozzá egy passzoló harisnyát, és egy bolerót. Így jó lesz.
Amint felöltöztem, átsettenkedtem a fürdőbe, ahol magamra tettem egy lehelletnyi szempillaspirált. Nem feltűnő, mégis szebbé tesz.
Már háromnegyed volt, amikor visszamentem a szobámba. Kigondoltam, hogy melyik csizmámat húzom fel, majd csak hátradőltem az ágyamon. A szívem a torkomba dobogott. Mindjárt itt van értem.
Hirtelen megcsörrent a vezetékes, (Jay ugye csak azt tudja hívni, hiszen nincsen telefonom) én pedig úgy rohantam ki a folyosóra, mint az őrült, nehogy más vegye fel helyettem.
- Haló! - szóltam bele halkan.
- A limuzinja megérkezett, hölgyem. - hallottam a szellemes választ, mire megforgattam a szememet.
- Annyira még nem vagyok öreg, hogy hölgynek hívj. - kötekedtem azonnal, magamhoz híven. Nagy hahota volt reakció.
- Várlak. - mondta végül, én pedig leraktam. Felkaptam a táskámat, majd lerohantam az emeletről.
Apa éppen Chad-del nézett valami postásos mesét. Mindketten rám szegezték a tekintetüket.
- Izé... - hebegtem. - Elmegyek a barátaimmal találkozni. - füllentettem.
- Sweetie is megy? - kérdezte Apa. Bólintottam.
- Akkor jó. - mosolyodott el, majd visszafordult a tévé felé.
Az előszobában magamra kaptam a ballonkabimat, és a magassarkú csizmámat, majd egy utolsó ellenőrzés után a tükörben, kiléptem az ajtón.
Jay úgy állt, mint a filmekben. Nekidőlt a kocsinak, karjait összefonta, és megnyerően vigyorgott. Egy pillanatra meg is torpantam, de végülis mellé léptem. Kocsival jött. Wow.
- Szia. - motyogtam, és azt hiszem, egy kicsit elpirultam. Vörösödésemet igazolva elmosolyodott. Szuper.
- Hölgy... Hayley. - javította ki magát. Majd udvariasan kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót.
Elmosolyodtam, majd behuppantam. Az autóban mentolos illat terjengett. És ahhoz képest, hogy egy fiújé, egész rendes volt. Csak néhol hevert pár csokipapír, de ez alap. Az én kocsimban is lenne.
Beült mellém, és beindította az autót. Ránéztem, figyeltem, ahogy koncentrál, miközben kihajt. Majd rám mosolygott.
- Ez a te kocsid? - kérdeztem.
- Aha. - biccentett. - A szülinapomra kértem, de előbb megkaptam.
Elismerően bólintottam.
- Menő. - állapítottam meg. - Én is akarok majd kocsit.
- A járókelőket védve arra kérlek, hogy vesd el ezt az ötletet. - válaszol jó erősen vállba bokszoltam. De meg se rezzent. Csak röhögött.
- Nem zavarni a sofőrt vezetés közben. - nézett rám jelentőségteljesen, mire megforgattam a szememet.
- Hogyne. - morogtam. Majd az útra szegeztem a tekintetemet. Felvontam a szemöldökömet, ugyanis a várossal ellentétes irányba vezetett. - Hova megyünk?
- Az egyik kedvenc éttermembe. Remélem, nem baj, ha most nem a városba. - nézett rám, és fürkészni kezdett. Nem volt baj. Egyenesen megtisztelő volt, hogy egy számára kedves helyet akar nekem megmutatni, és nem egy Mc Donald's-ba megyünk.
- Dehogy. Tök jó. - mosolyogtam rá bíztatóan, mire aranyosan elvigyorodott. Megint az utat néztem. Lakótelep mellett mentünk, bartságos családi házak mellett suhantunk el. Jó érzés töltött el az ilyen villák láttán. Olyan, amit utoljára akkor éreztem, amikor Anya velünk volt. Családiasan boldog. Örömteli. Istenem, hogy változhat ilyen gyorsan a hangulatom?
- Mi a baj? - zökkentett ki a szomorkodásból Jay, aggódóan fürkészett.
- Ja, semmi, csak elgondolkodtam. - legyintettem. Ezzel nem sikerült meggyőznöm. - Ezekről a családi házakról eszembe jutott Anya. Semmi különös.
Meleg tenyerét az én mindig hideg kézfejemre helyezte. Az ajkamba haraptam.
- Idővel majd múlik a fájdalmad, Hay.
Sóhajtottam egyet és lehunytam a szemem.
- Tudom. - mondtam. - Már nem olyan rossz, mint a legelején. Akkor egyenesen elviselhetetlen volt. Nem volt olyan nap, amikor ne sírtam volna.
- Hay... - nézett rám sajnálkozva.
- Na, mindegy, ne is beszéljünk rólam, nem szeretek szánalmasnak tűnni. - nevettem el magam kínomban.
- Nem szánalmas vagy, hanem bolond. - rázta meg a fejét. - Nagy tragédiát éltél meg, teljesen természetes, hogy néha eszedbe jut és elszomorodsz.
Leparkolt, én pedig hálát adtam, hogy ennek következtében témát válthattam. A kis étterem ajtaja felett a Raynold's felirat díszelgett. Nagyon aranyos kis épület volt.
Kiszálltunk, én pedig ámulva mértem fel a terepet.
- Jössz? - állt meg előttem Jay mosolyogva, és a kezét nyújtotta. Egy ideig rágódtam azon, hogy megfogjam-e - ezen ő csodásan szórakozott - de végülis megragadtam. Bevezetett az ajtón. Ahogy beléptünk, valahogy elöntött a karácsony előtti készülődés érzése. Nem tudom, hogy ez hogy jött. De ahogy körbepillantottam az inkább bárnak tűnő étkezdében, mosolygós, sürgő-forgó pincéreket láttam, finom ételillatot éreztem, valamiért mosolyognom kellett. Mindenhol aranyos díszek voltak, az asztalok ízlésesen voltak megerítve. Kezdem érteni, miért szereti ezt a helyet annyira Jay.

Chapter 11.

Már tizenegy óra volt. A babzsákfotelomban ültem, és unottan rágcsáltam a pizzám végét. Mack mellettem hevert, úgy látszik, feneketlen gyomorral szintén evett. Sweetie pedig még mindig a gépemnél. Még mindig Jay-jel. Egyszerűen hihetetlen. Azt hittem, hogy egy kellemes csajos esténk lesz, dumcsizunk, nevetünk, lelkizünk, stb. De ehelyett a megérkezése óta az ellenségemmel beszélget. Azaz a titkos szeretőmmel. Egyszerűen nem tudom, hogy Jay milyen státuszban van az életemben.
Sweetie hangosan felnevetett, még egy látványosat rá is csapott az asztalomra. Felpumpálódott bennem a düh, de végülis visszanyeltem.
- Mi olyan vicces? - dünnyögte az unokatesóm.
- Á, csak Jay. - vihogott a barátnőm. - Haláli egy gyerek.
- De jó. - szóltam tettetett vidámsággal, valójában mindkettejüket a pokolra kívántam abban a pillanatban.
- Az hát. - helyeselt Sweetie. - Ilyet szól, hogy nem eszik sok édességet, mert az Hay helyette is megteszi.
- MI VAN?! - háborodtam fel, mérgemben még fel is pattantam. Szerencse, hogy a webkamerát kikapcsolta a barátnőm, különben Röpihercegnek szembe kellett volna velem néznie.Nem vártam meg a válaszát, szó szerint félrelöktem. Szegény nagyot sikoltott, ahogy a földre huppant.
Sweetie: Kapcsoljuk be megint a webkamit, az olyan buliii! - írtam Sweetie nevében, tökéletesen eljátszottam, hogy ő vagyok.
Hirtelen Jay jelent meg a képernyőn teljes életnagyságban, konkrétan meghökkentem.
- Hol van Sweetie? - ráncolta a homlokát. Összehúztam a szemöldököm.
- Sehol! Felejtsd el Sweetie-t! - kiáltottam egy nagyot, mire összerezzent. Bezzeg a barátnőm nem hagyta magát, egyszer csak meglökött, én pedig a földön találtam magam. Árulóóó!
Felpattantam, két kezemmel megfogtam a székemet, amin Sweetpea (megérmdemli) ült. Jay a kamerán szakadt a röhögéstől.
- Jay, a barátnőm azért jött ide hozzánk, hogy együtt legyünk, nem azért, hogy az unalmas képedet bámulja! Nincs jobb dolgod? - förmedtem rá. Hallottam, hogy mögöttem Mack is egész jól szórakozik. Örülök neki.
- A "barátnőd" - ezt a szót nagyon kihangsúlyozta - döntött úgy, hogy beszél velem, nem én erőltettem. De úgy látszik te erőszakkal ráncolod magadhoz az embereket. Vagy egyes esetekben rúgod el magadtól. - tudom, hogy magára célzott. Az a gúnyos kis vigyorka mindent elárult a szája szélén. Háborút akar? Hát megkapja!!
- Nem tudom, hogy miről beszélsz, nem is akarom, hiszen teszek az olyan emberek mondandójára, akik nem jelentenek számomra semmit. Sweetie már évek óta a legjobb barátnőm, nem hinném, hogy erőszakosan vontam magamhoz, egyszerűen jóban lettünk. Én elfogadom, hogy veled is jóban van, hiszen egy önálló ember, azt csinál, amit akar, de amikor eljön hozzánk, legalább annyi tiszteletet kérnék, hogy ne azzal a személlyel dumcsizza végig az estét, akit a legeslegjobban gyűlölök! - csak úgy ömlöttek belőlem a meggondolatlan szavak. Tudtam, hogy megbántom Jay-t, hogy rosszul esik neki, de egyszerűen elvesztettem a fejem. Különleges tehetsége van ahhoz, hogy felhúzza az agyamat, nem tudom hol tanulta, hogyan csinálja, és hogy egyáltalán miért. Amióta ismerem, az életem a feje tetejére fordult, és nem a jó értelemben. Valamiért annyira felidegesít, hogy minden tényezőt kizárva, szitkozódni kezdek. Tényleg, erre az egészre nincsen magyarázat. Fel nem tudom fogni.
- Értem. - mondta Jay, aki egy percig emésztgette a mondandómat. - Nem tudtam, hogy ez ekkora bajt okoz. Akkor nem is zavarok.
- Ne! - kiáltott fel Sweetie, és amikor ránéztem, láttam, hogy könnyek folynak végig az arcán. Viszonozta a tekintetemet, a pillantása dühöt, gyűlöletet sugárzott.
- Hogy lehetsz ilyen? - ordította. - Szívtelen dög vagy, Hayley! Olyan, aki nem törődik mások érzéseivel! Esküszöm, félreismertelek. Soha nem lettem volna a barátja egy olyan embernek, mint te. Most haza is megyek. - mondta, és felpattant. Megfordultam, figyeltem, ahogy dühösen tömködi a cuccait a bőröndjébe. Mack-re pillantottam, aki nagyot sóhajtott.
A barátnőm sikeresen bezipzározta a tatyóját, majd elráncigálta az ajtóig. A drámaian megvető pillantással illetett, majd távozott. Egy szót nem tudtam kinyögni, éreztem, hogy elönti a vér az arcomat, nem tudom visszatartani a könnyeimet. Ijedten megfordultam, mert eszembe jutott, hogy Jay-t nem kapcsoltam ki. Még mindig ott virított a képernyőmön, szomorú szemekkel nézett rám. Nem akartam előtte sírni, hiszen az csak a gyengeségemet mutatta, de nem bírtam ki. Végigcsordultak a könnyek az arcomon. Mack felállt, hogy magához ölelhessen. Istenem, mennnyire jól esett legalább ennyi szeretet is.
- Mack, megtennéd, hogy magunkra hagysz minket? - néztem az unokatesómra.
- Persze. - suttogta, majd megsimította a hátamat és távozott.
A könnyeim csak úgy csordogáltak le az arcomon, amikor visszaültem a gépem elé, Jay szótlanul nézett. Egy ideig visszameredtem rá, majd hirtelen kitört belőlem a zokogás, és a laptopom billentyűzetére borultam.
- Ne, Hay, ne sírj! - hallottam a hangját. Fellnéztem rá. A kisírt szemeim láttára szitkozódni kezdett. - Tudod milyen kurvára tehetetlennek érzem magam, így, hogy csak nézhetem milyen szomorú vagy, és még magamhoz se ölelhetlek?
A 'vallomása' szíven ütött, meglepődve néztem rá, de a szívemet valamiért melegség töltötte el. Ideges volt, amiért csak a képernyőjén voltam ott, nem mellette. Ez jólesett. De a könnyeim csak folytak tovább, és ahogy eszembe jutott, hogy mi történt az előbb, újabb zokogóroham jött rám.
- Kérlek, ne! - hallottam az elhaló hangját. - Szarok bele! - akadt ki újra. - Merre laksz?
- Miért? - néztem fel hüppögve.
- Szerinted? Odajövök...
Bénán elmotyogtam neki a lakcímünket, fel sem fogtam hogy mit csinálok. Kinyomta a webkamerát, én pedig az asztalomra hajtottam a fejemet. Kicsit magamhoz tértem, mire végre leesett, hogy Jay nemsokára itt lesz a szobámban. Te jó ég! Mit tettem? Az előbb még a sárga földig lehordtam, most meg ideengedem? Mit lett veled, Hayley Cooper?
Felkeltem és lesétáltam a nappaliba. Nem akartam, hogy véletlen Apa nyisson a Röpihercegnek ajtót. Az azért elég kínos lenne. Leültem a kanapéra, és magam elé meredtem. Kell nekem valami boldogsághormon - jutott eszembe. Elsétáltam a spájzig, ahol mindig volt valami finomság. Benyitottam a hűvös helyiségbe, és ahogy feloltottam a lámpát, az kísértetiesen pislákolni kezdett. Tekintetemmel átfutottam a polcokat. Voltak ott befőttek, savanyúság, zsák krumpli, fűszerek, konzervek, és csoki. Csoki. Az ám.
Immár a nagymamám svájci csokiját rágcsálva sétáltam vissza a nappaliba, mire kopogtatást hallottam. Imádom, amiért nem csöngetett. Elsettenkedtem az ajtóig, majd halkan résre nyitottam. Kikukucskáltam, mire megláttam Jay-t a szexi szövetkabijában, és hiába volt a helyzetünk kétségbeejtő, mégis mosolyogva felvonta a szemöldökét.
- Beengedsz? - kérdezte, miután egy fél percig bámultam.
- Ja, aha. - hebegtem, és szeélesebbre tártam az ajtót. Belépett az előszobába, és halkan levette a cipőjét.
- Halkan, oké? - suttogtam. - Nem akarom, hogy Apa meghalljon minket és kérdezősködni kezdjen.
- Persze, azt én se. - felelte, mire halvány mosoly jelent meg az arcomon, ahogy elképzeltem Apa és Röpiherceg "férfi a férfival" beszélgetését.
Miközben fellépkedtünk a csigalépcsőn, eszembe jutott, hogy a kezemben még mindig ott van a csokim, és törtem belőle az újabb darabot. Rá se kellett néznem, tudtam, hogy Jay vigyorog. Immár tudjuk, hogy szereti kritizálni az étkezési szokásaimat.
Benyitottam a szobámba, és ahogy beléptünk, eszembe jutott, hogy nem ártott volna elrejtenem a polcra kirakott kiskori képeimet, a plüssállataimat, stb. Szubbasszus!
- Szép szoba. - mosolygott Röpiherceg, és egy laza mozdulattal belehuppant a babzsákfotelomba. Egy pillanat alatt megváltozott az arckifejezése, majd kihúzott a feneke alól egy pizzaszélet. Úúú, ez gáz!
- Ööö, izé, nemrég ettünk pizzát. - magyarázkodtam, amikor félrerakta.
- Semmi baj. - röhögte el magát. Nagyot sóhajtottam. Örültem, hogy nem volt finnyás.
Leültem az ágyamra, ő pedig rám nézett.
- Minden rendben, Hay? - tette fel a költői kérdést, mire kitört belőlem a sírás. Kínomban a tenyerembe temettem a fejemet.
- Ne sírj! - állt fel, majd leült mellém. Ahogy a derekamnál fogva gyengéden magához húzott, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. De nem úgy, hogy feltűnő lett volna. - Nem éri meg az egész...
- De, nagyon is megéri. - mondtam orrhangon. - Egy szívtelen dög vagyok, megérdemlem, hogy szenvedjek.
- Dehogy vagy szívtelen. - suttogta. - Csak egy kicsit elveszett. De ennyi az egész.
- Ezt hogy érted? - néztem fel rá, és ahogy a szemembe nézett, kedvesen elmosolyodott.
- Szerintem még nem dolgoztad fel anyukád... - itt gondolkodott hogy fogalmazzon - halálát.
- Bármi lehetséges. - szipogtam. Felnéztem rá, és próbáltam a legbűnbánőbb arccal mondani. - Annyira sajnálom, Jay, bármit is mondtam, az nem volt igaz. Én...én nem gyűlöllek.
- Hát, reméltem. - nevette el magát. - Tudom, hogy csak mérges voltál, és ennyi az egész. Sweetie is egy kicsit túlreagálta, tuti, hogy nemsokára kibékültök.
- Ebben nem vagyok olyan biztos. - ráztam meg a fejem. - Nagyon haragszik rám.
- Le fog nyugodni. Hidd el nekem.
- Nem tudom. - újra sírni kezdtem. Jay pedig csak méginkább magához húzott, engedte, hogy az arcomat a mellkasához szorítsam, és eláztassam a könnyeimmel. Az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogunk itt ülni. A sors nagyon elemében van.
Arra eszméltem fel, hogy egyre jobban sírok. Jólesett kiengedni magamból azt a sok felgyülemlett feszültséget. Hogy mekkora barom voltam! Jay-t tekintettem ellenségemnek, pedig állítólag szeret, és az én oldalamon áll. Senki az ég világon nem akart háborúzni... csak én. Annyira szégyellem magam. Egy pillanatra visszafogtam magam, és felnéztem rá. Szomorú szemekkel pillantott vissza.
- Megbocsátasz? - hüppögtem. - Mindent, amit csak mondtam?
- Persze. - sóhajtott egyet megkönnyebbülten, mintha csak egy kő esett volna le a szívéről. Miért könnyítettem meg ennyire a kérdésemmel? Hirtelen a homlokomon éreztem az ajkait, de nem toltam el. Elképzelhető, hogy... én is érzek valamit? Hogy talán azért idegesített fel annyira, mert nekem is tetszik? Lehet. Mindenesetre életemben először nem voltam szívtelen dög, nem szakítottam meg a szép pillanatot, csak a pillanatra koncentráltam. És most sikerült. Figyeltem a lélegzetvételemet, aztán az övét. Istenem, hogy lehettem akkora hülye, hogy elutasítottam? Nem is egyszer. Sokszor, nagyon sokszor voltam vele bunkó. Mégis megkaptam. Nem érdemlem meg.
Csak teltek a percek, talán még az órák is, de mi még mindig ott voltunk. Az ágyam mellett lévő ébresztőórára pillantottam, ami fél egyet mutatott. Jól elment az idő.
Hirtelen elfogott a pánik, ugyanis életemben először nem tudtam mit mondani. Semmi nem jutott eszembe. Nem kérdezhetem meg, hogy nincs-e kedve már hazamenni. Nem tudom eléggé meghálálni, hogy nem haragudott meg rám, és most itt van és vígasztal. Szerencsére most is a segítségemre sietett, és megszólalt.
- Nem vagy fáradt? - kérdezte, és egy tincset kisimított az arcomból. Ahol megérintett, égett a bőrőm.
- Nem nagyon. - ráztam meg a fejem. - Én mindig hajnalba nyúlóan ébren vagyok.
- Ja, persze. - mosolyodott el. - Már el is felejtettem. Nem jutott még eszedbe, hogy egyszer időben lefekszel, és akkor talán nem érzed magad zombinak reggel? Nem ártana egyszer kipróbálnod. Hiszen egyszer élünk.
- Majd egyszer. - vigyorogtam. - Még sok van vissza az életemből...Remélem.
- Hülye! - intett le.
Nem válaszoltam, csak lehunytam a szememet, és sóhajtottam egyet.
- Fáradt vagy. - jelentette ki. Az voltam.
- Lehet. - ásítottam.
- Nem akarsz lefeküdni? - nevette el magát hitetlenül. Kinyitottam a szememet, és szúrósan néztem rá.
- Ki akarsz iktatni? Unalmas vagyok? El akarsz menni? - szegényre ráhoztam a szívbajt, ahogy ezeket a kérdéseket neki szegeztem. Majd még jobban felnevetett. A szám elé tettem a mutatóujjamat, jelezvén, hogy ne nagyon zajongjon. Bólintott, de még mindig fülig ért a vigyora.
- Te bolond vagy. - mondta végül.
- Miért? - ráncoltam a homlokom.
- Oké. - vett egy nagy levegőt mosolyogva. - Az első kérdésedre a válaszom: Nem, nem akarlak kiiktatni, egyszerűen csak szeretném, ha egyszer kialudnád magad. Javadra válna. A második kérdésre csak annyit tudok mondani, hogy olyan messze vagy az unalmastól, mint Szentpétervár a Mars bolygótól, egyszerűen nem lehet melletted unatkozni. A harmadik kérdésedre pedig nem reagálok semmit, mert nem lenne értelme. Semmit sem akarok annyira, mit veled maradni. - a végén elkomolyodott, és fürkészni kezdett, hogy mit reagálok.
Igazából bennem rekedt a szó. Válaszra várt, talán belül imádkozott, de én egy szimpla mondatot nem tudtam kinyögni. Pedig lehet, hogy járnék vele. Sőt, milyen jó lenne az már?
- Izé... - vakartam meg a tarkómat - Először is, Jay, tudnod kell, hogy én nem vagyok a szavak embere, ne várj tőlem hosszú, jól megfogalmazott monológot.
- Te? Te nem vagy a szavak embere? - nevette el magát. - Ez még új.
- Vagyis hát... akkor nem vagyok az érzelmek embere... vagy... mindegy is. - legyintettem, mire az ajkába harapott, hogy elfojtson egy vigyort. - Akkor én most tetszem neked? - kérdeztem meg kerek-perec, amit akartam.
Bólintott. Nagy levegőt vettem.
- Hát, ugye, az utóbbi időben... nem, amióta ismerjük egymást, azóta egy dög vagyok veled. És remélem, hogy sikerül majd egyszer elfelejtened, hogy milyen voltam, mit mondtam, stb. Viszont az elképzelhető, hogy azért voltam ilyen, mert tetszettél, ez aggasztott, és nem akartam bevallani magamnak.
- Értem. - bólintott komolyan, összefonta az ujjait. Majd hirtelen feleszmélt, felfogta, hogy mit mondtam. - Várj, akkor most azt mondod, hogy én is tetszek neked?

Chapter 10.

A hétvégém borzasztóan telt. De komolyan. A hír, ami pénteken a birtokomba jutott egyszerűen mindent felbolygatott. Egyrészt a bioritmusomat, aminek nagyon nem örülök. Egész éjjel forgolódtam, egy szemernyit se aludtam, és amikor szombat reggel a fürdőben megláttam a tükörképemet, konkrétan frászt kaptam. Samara is megirigyelhetett volna a Körből, hiszen a frizurám egy régen fésült fríz lóéra hasonlított, a szemem alatt fekete karikák ékeskedtek, az orromon az a bizonyos heg... nem is részletezném.
Még az se derített jókedvre, hogy apa a kedvemben akart járni, és fahéjas franciapirítóst rakott elém. Pedig az aztán mindig az egekbe repít. Ha eddig nem kóstoltátok volna, itt az idő, nem fogtok csalódni.
Chad és Mack úgy döntöttek, hogy délután elsétálnak a közeli parkba, engem is hívtak, de amikor mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam, az unokatesóm vette a lapot és szó nélkül magamra hagytak. Bezártam az ajtómat, előkutattam az ágyam alól a vészdobozomat, amelyben az ajándékba kapott csokikat, cukorkákat illetve desszerteket tartogattam, felkaptam a gitáromat, majd leültem a babzsákfotelomba. Bekaptam egy mozart golyót (imádom), és szép lassan elszopogattam. Majd csak úgy kedvtelésből pengetni kezdtem. Már rég nem gitároztam, ezért szinte felüdülés volt újra érinteni a húrokat, és hallani a fülbemászó dallamot. Az egyik régebben írt dalomat játszottam. Nem írtam hozzá dalszöveget. Úgy éreztem, hogy ez így jó, éneklés nélkül. Megnyugtató, ellazító. Ez kell most nekem. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy magával ragadjon a pillanat. Egyszer láttam egy sokatmondó filmet, már nem emlékszem a címére, csak annyi maradt meg, hogy az emberek soha nem élnek a jelenben. Mindig azon agyalnak, hogy mi történik majd, azon bosszankodnak, hogy mi történt, de az eszükbe se jut, hogy éppenséggel azért nem sikerült jól az a valami, mert nem koncentráltak rá, akkor is máshol járt az eszük. Na, most ezt az elvet próbáltam koppintani a saját helyzetemben. Nem gondolok semmi másra, csak a mostra. Az ütemekre. Az imént elhangzott hármas hangzatra. Igazán jól hangzott. Ez meg egy kis terc volt. Jól megkomponáltam akkoriban. Fél kézzel a dobozomba nyúltam, és törtem egy kockát a pattogócukros milkámból. Hmm, ez isteni. Kitől is kaptam? Ja, igen, ezt Mrs. Lavender adta a nyáron, amikor segítettem neki összegereblyézni a kertjében. Megérte. A dal befejeződött. Kinyitottam a szemeimet és mélyen sóhajtottam. Ismét ideges lettem. Nem megy ez nekem!!
Felálltam, félreraktam a gitárt, és kirontottam a szobámból. Vissza kellett fognom magam, hogy ne őrjöngjek. Így is úgy csörtettem, mint egy vaddisznó. Feltéptem a fürdő ajtaját, beléptem, és azzal a mozdulattal be is vágtam magam mögött. Egy pillanatra nekidőltem. Majd elsétáltam a tükörig és szembenéztem saját magammal. Mérges volt a tekintetem, a szemöldököm pedig...enyhén bozontos. Majd kiszedem. Megnyitottam a csapott, lehajoltam, és a tenyeremmel átmostam az arcomat. A hideg víz teljesen felfrissített. Kár, hogy az agyamat nem tudom kiöblíteni. Mennyivel könnyebb lenne az élet.
Visszasétáltam a szobámba, leültem az íróasztalomhoz, és felnyitottam a laptopomat. Bejelentkeztem Facebookra. Hátha itt el tudom ütni valamivel az időt. Épp, hogy elkezdtem lefelé görgetni, üzenetem érkezett.
Sweetie: Hello, Csajszi! :)
Hayley: Szia...
Sweetie: Jól vagy?
Nem. Nem vagyok jól.
Hayley: Aha. Miért?
Sweetie: Háát, tudod, Jay miatt... Este úgy tűntél, mint akit nagyon megvisel ez az egész...
Hayley: Különösebben nem aggaszt. Nem akarok szívtelennek tűnni, de nem ez határozta meg a mai napomat.
De, Hayley. Sajnos ez.
Sweetie: Értem. Azért elmondom, hogy este még beszélgettem Jay-jel.
Az agyam azonnal bekattant, az ujjaim, már majdnem begépelték, hogy "Miről?", de rájöttem, hogyha ezt megírnám, teljesen elárulnám magam.
Hayley: Az jó.
Sweetie: Mi van veled, Hay?
Hayley: Mi lenne?
Sweetie: Ne játszd a hülyét! Egyszavas válaszokat adsz, nem érdekelnek mások érzései... te nem vagy ilyen!
Szorosan lehunytam a szemhéjamat, szinte már fájt. Ez nem lehet igaz. Még internetes chat-ben is feltűnik, ha hazudok. Hogy lehetek ilyen béna?!
Hayley: A te érzéseid érdekelnek. Ugyanúgy, ahogy a hozzám közel álló embereké is. De az olyanokra, mint Jay, magasról teszek. Nem tett értem semmit, nem viselkedik velem normálisan. Ez a magyarázatom. Sajnálom, ha mostanában bunkó vagyok, sok rajtam a stressz, stb. Téged nem akarlak megbántani! Jay-t se. De attól még nem fogok úgy csinálni, mintha érdekelne, csak azért mert aggaszt, hogy mit érez. Sajnálom, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit - itt akaratlanul is megforgattam a szememet gépelés közben - , de nem fogok ezen az egészen fennakadni. Mégegyszer bocsánat!
Meg se vártam, mit válaszol, lecsuktam a gépet. Én hülye, miért is kapcsoltam be.
Visszaültem a babzsákfotelomba, és az ölembe vettem a vészdobozomat. Rajtam már csak ez segíthet.
Mack és Chad olyan ötkor érkeztek meg, hallani lehetett, ahogy a kettejük felhőtlen nevetése, ezzel együtt pedig a pozitív energia megtölti a házat. Feldübörögtek a lépcsőn, majd pillanatokon belül kopogtattak az ajtómon.
- Gyertek be! - motyogtam teli szájjal. Azóta is a dobozomat fosztogattam. Mint egy kiéhezett bűzösborz. Ma nagyon mennek az állatokkal összefüggő hasonlatok. Kinyílt az ajtóm, mire mindketten beléptek, kipirult arccal. Chad vigyorogva felém rohant egy fehér nejlonszatyorral.
- Tessék! - nyomta a kezembe.
- Mi ez? - érdeklődtem.
- A parkban árultak sült gesztenyét. - magyarázta Mack, majd lehuppant mellém és kikapott egy Ferrero Rocher-t a dobozomból.
- Úúú, köszönöm szépen. - mosolyodtam el, majd magamhoz rántottam a kisöcsémet és egy nagy puszit nyomtam az arcára. Hangosan felkacagott, amikor csikizni kezdtem, az ölemben fetrengett. Amikor abbahagytam, tettetett felháborodottsággal feltápászkodott, és csípőre tett kézzel állt előttem.
- Mack, most adjuk vissza neki! - jelentette ki. Több se kellett, az unokatesómat nem kellett kétszer kérni, pillanatokon belül mindketten rám vetődtek, és csikizni kezdtek. Hangosan visongtam, illetve ütögettem őket, de hiába, túlerőben voltak.
- Oké, mostmár elég! - mondtam egy kis idő után, amikor már fájt a hasam a nevetéstől.
- Dehogy elég! - vigyorgott Mack elvetemülten.
- És mikor lesz az? - kérdeztem két röhögési roham között.
- Sohaaaaa! - kiáltott Chad.
- Gyerekek, lassan halkuljatok el, az egész ház tőletek zeng! - állt meg Apa az ajtómban, mire végre lemásztak rólam. Bágyadt tekintettel ültem fel, a hasamat fogtam, amiben izomláz volt ennyi idő után.
- Ezek nem százasok. - ráztam meg a fejem.
- Mit tettél, hogy ez érdemelted? - mosolygott Apa.
- Csak megcsikiztem Chad-et. - tettem szét a kezeimet értetlenül, de akaratlanul is elmosolyodtam.
- Ez valóban főben járó bűn. - bólintott egyetértően, mire felhorkantam és felálltam. Ezek nem értenek meg engem. Nem tudják min megyek keresztül. Apát és Chad-et nem is hibáztatom, hiszen őket nem avattam be a dolgokba, de Mack egyszerre tudta meg velem! Egy kis együttérzést, ha kérhetem.
Szerencsére Apa és az öcsém nem tűnt gyanakvónak, nem kérdezősködtek, hogy miért van ilyen pocsék kedvem. Chad még eleve kicsi, az ilyesmiket nem igazán tudja leszűrni, a drága jó apám pedig valószínüleg betudta a bennem túltengő hormonok mellékhatásának. Bíztató.
Amikor ismét egy kicsit magamra maradtam, újra bekapcsoltam a gépet. Megnéztem, hogy a barátnőm mit reagált a dühkitörésemre. Még mindig online volt, reméltem, nem látja meg, hogy fent vagyok. Ezt írta vissza:
Sweetie: Értem. Vagyis nem. Azt hiszem, nagyon el kellene beszélgetnünk, Hay.
Sweetie: Hé, most kiléptél? Ne már, mindig ezt csinálod :@
Még levegőt vettem, és lassan, szaggatottan fújtam ki. Istenem. Nem igaz, még ilyen helyzetekben is nekem kell másokat békítgetni. Magam se tudom, hogy mit érzek valójában. Egy picikét még bűntudatom is van Jay miatt, amiért nem tudom viszonozni az érzéseit. Más korombeli lány nyilván azonnal elmebajosnak nyilvánítana, ha tudná, hogy egy ilyen srácot passzolok. Kocka has, fél kézben röplapda, megnyerő mosoly hófehér fogakkal, és szép szemek. De én abba a kategóriába tartozom, akik nem azért lesznek szerelmesek, mert elképzelik, hogy végigsimítanak azokon a kockákon. Nyilván az sem lehet rossz, de...értitek. Nálam nem ez számít.
Éppen gépelni akartam a barátnőmnek, amikor bevillant egy új ablak. Ijedtemben ugrottam egyet a széken, amely fájdalmasan nyikordult egyet. Uhh. Talán egy kicsit visszakéne vennem a szénhidrátokból.
Josephine írt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Őrültem, hogy nem Ő írt.
Josephine: Szia, Hayley! :) Remélem nem zavarlak, csak szeretném elmesélni, hogy írtam még egy dalt, ami az elsőhöz képest mérföldekkel jobban sikerült. Hétfőn majd előadom neked, ha megeneded :)) Addig is jó hétvégét! :*
Ez a lány aztán nagyon lelkes!
Hayley: Szia :) Dehogy zavarsz, örülök, hogy ennyire belejöttél! Alig várom, hogy hallhassam az új szerzeményedet :) Neked is jó hétvégét xx.
Na, akkor vissza a fájdalmas valóságba. Rákattintottam Sweetie nevére.
Hayley: Bocsi, csak egyszerűen... megfutamodtam. Nem tudom mit tegyek. Jó lenne egy LB-s tanács. Nem lenne kedved átjönni valami 'Csak Csajos' programra?
Ki kell békítenem Sweetie-t, ha azt akarom, hogy kiálljon mellettem. Egyszerűen el kell neki magyaráznom, hogy mit érzek. Hiszen Jay is ezt tette. Biztos behülyítette a bizonytalan érzéseivel, a barátnőm pedig teljesen bedőlt neki. Be kell neki mutatnom a sztorit az én szemszögemből is.
Sweetie: Persze, hogy van kedvem, csajszi! :) Ottaludhatnék? Akkor átbeszélhetnénk az éjszakát egy kis kóla meg pizza társaságában. Sőt, hozok anya muffinjaiból is. Nekem, mint kerítőnőnek, teljesen tisztában kell lennem mindkét fél gondolataival, érzéseivel és aggájával. Jay-t már mindenről kifaggattam, most te jössz! Akkor indulhatok?
Hát ez gyors volt. Mindegy, már megszoktam Sweetie-től ezt az ultragyors hangulatváltozásokat. A lényeg, hogy jön! Alig várom már, hogy itt legyen. Az anyukája mesteri muffn-jaival együtt. A fenébe, nem arról volt szó, hogy egy kicsit visszaveszek a kajálásból? Na, mindegy. Majd holnaptól.
Hayley: Várlak .:)
Lecsuktam a gépet. Remélem, beválik a tervem és sikerül áthódítanom Sweetie-t az én oldalamra. Tudom, hogy elég kétszínűnek tűnök, nem is vagyok rá büszke, de muszáj cselekednem, különben bele leszek kényszerítve egy számomra nem kényelmes kapcsolatba. És annak a vége cseppet sem lesz happy. Hayley vs. Jay. Kezdődnek a csata! Lássuk, ki kapja Sweetie-t!

Lementem a nappaliba, hogy azonnal tudjam fogadni a barátnőmet. Apa a dolgozószobájában volt, ezért teljesen magam maradtam. Úgy döntöttem, hogy tévé nézéssel ütöm el az időmet. Úgyse jutok hozzá soha. Hiába, férfitúlerő van a házban, és ennek következményeül csak meccset illetve Thomas a Gőzmozdonyt nézünk. Mindegy.
De rájöttem, hogy nem sok mindenről maradtam le, a felnőtt műsorok színvonala talán teljesen megegyezett a mozdonyéval. Ezek a brazil szappanoperák egyszerűen kiábrándítóak. De most komolyan. Nem viccelek. Valami Juanito megcsalta Estefaniat, és ezért a nő hasba lőtte magát. Dráma a legjavából.
A barátnőm türelmetlen kopogtatása sietett a segítségemre. Izgatottan feltápászkodtam, és kirohantam az előszobába. Mosolyogva nyitottam ajtót.
Nem tudom, hogy Sweetie-nél mit takar az a szó, hogy "pizsamaparty" de nálam tuti nem a "túrát a Mount Everestre". Fél kezében a pink virágokkal díszített kisbőröndje, másikban a hálózsákja. Mit gondolt, hogy nálunk nincsen ágynemű? Komolyan, mintha most aludna itt először. Hátán egy hatalmas, nagy, látszólag teli hátizsák, hajába pedig itt-ott hajcsavarók. Te atya ég, Sweetie! Hogy mertél így kilépni az utcára?!
- Hát, szia. - dünnyögtem döbbenten. Többször is végigpásztáztam. Bénán félreálltam az ajtóból jelezvén, hogy jöjjön be.
- Szia, Hay! - vigyorgott boldogan, és abban a pillanatban, ahogy átlépte a küszöböt, mindent elengedett. A bőrönd nagy csattanással ért földet, a hálózsák halk puffanással. A hátizsákot is lebontotta magáról, késleltetve az is a fenyőfa parkettára zuhant.
- Úgy örülök, hogy áthívtál! - mosolygott, és gyorsan magához vont. Nevetve megszorongattam.
- Ééés... - kezdtem somolyogva - hol van az a muffin?
- Itt van. - nevetgélt. - Segítesz felvinni a cuccokat?
- Ja, persze. - kaptam a fejemhez, és felállítottam a bőröndöt a fogantyújánál fogva. A többit hozta ő.
Felmásztunk a lépcsőn az emeletre (valóban olyan fárasztó volt, mintha a Mount Everestet másznánk), és pont belebotlottunk Mack-be.
- Sweetie. - biccentett mosolyogva az uncsitesóm, aki látszólag éppen a fürdőszobába indult. - Te is ide költözöl? - döbbent meg a barátnőm "felszerelését" látva.
- Ja, nem csak itt alszom. - legyintett Sweetpea (ha ezt látná), Mack pedig zavartan mosolygott tovább. Úgy látszik a barátnőm nem vette a hangjából teljes mértékben kihallatszó gúnyt.
- Csajos estét tartunk. - magyaráztam a bőröndre támaszkodva. Látván, hogy az unokatesómat már nagyon türelmetlenül hívta a természet, magára hagytuk. Lepakoltuk Sweetie cuccait a szobámba.
Említettem már, hogy az én barátnőm szinte minden körülmények között otthon érzi magát? Ez az elv nálunk is érvényes. Éppen csak megtöröltem az enyhén gyöngyödző homlokomat, Ő már a laptopomat nyitotta fel. Furán ráncoltam a homlokomat, de végül ráhagytam. Emlékszem, hogy egyszer behívatott minket az igazgatónő, mert a tesitanár panaszolt ránk, amiért nem bírtuk lefutni (szerinte nem méltóztattuk lefutni) a cooper-t (12 perces folyamatos futás), és Sweetie felrakta a lábát az asztalára. Nem idézném fel a történtek következményét. Csak annyit mondok, hogy azóta nagyon érzékeny a bal dobhártyám.
Szóval, ott tartottam, hogy már gépezett is. Sóhajtva mellé húztam egy széket, és néztem, hogy mit művel. Kilépett a Facebookom-ból, és bejelentkezett az övébe.
- Anya nem engedte, hogy elhozzam a saját gépemet. - panaszolta látszólag értetlenül. - Azt hajtogatta, hogy ezt az estét töltsük végre kütyük nélkül. - forgatta a szemeit. - Látszik, hogy nem a mi világunkban él. Amúgy a muffin ott van a tatyómban.
Ez az információ végre felkeltette az érdeklődésemet. Felpattantam, és kikutattam a finomságot. Talán csukott szemmel is ment volna, hiszen messziről éreztem az illatát. Csokis-meggyes muffin. Ó, köszönöm.
Immár a fejemet tömve telepedtem vissza a barinőm mellé, aki már nagyban behálózódott az internetbe. Éppen az online lévő ismerősei között böngészett. Sorba jöttek az 'F' kezdőbetűsek, aztán a 'G', és a 'J'... hirtelen nem görgetett tovább. A tekintetem megállapodott Jay McQuillen neve mellett lévő zöld karikán. Ne, ne! Ne, ne, ne, ne, ne!
- Jé, fent van Jay! - derült fel Sweetie. - Megírom neki, hogy itt vagyok.
- Mi? - akadtam ki, sajnos teli szájjal. - Mi a fenének?
- Mert én jóban vagyok vele. - felelte jelentőségteljesen. Említettem már, hogy még mindig nagykabátban ült.
- Nincs meleged? - kérdeztem szórakozottan.
- Ja, de. - nevette el magát, majd a gurulós székem támlájára akasztotta a kabiját. És már írt is. Nem tudtam megakadályozni. Úgy döntöttem, inkább muffinba folytom a szomorúságomat. Az legalább kiáll mellettem.
Sweetie: Szia-mia Jay :)) Pont itt vagyok Hayley-nél. Kééépzeld, ma itt alszom ^^
Sóhajtottam. Nem ilyen csajos programra számítottam.
Jay: Szia :) Az jó. Érezzétek jól magatokat.
Meglepett, hogy ennyire visszafogott választ adott. Ez nem az ő műfaja.
- Akkor jó lesz pizza vacsira? - kérdeztem hirtelen Sweetie-t, aki azóta is Jay-jel beszélgetett. Úgy döntöttem, hogy inkább nem figyelem.
- Persze. - mosolygott rám a barátnőm. - Lehet olyan fokhagymás-tejfölöset?
- Kérése számomra parancs. - vigyorogtam rá, majd felpattantam. A folyosón van a vezetékes telefonunk. A biztonság kedvéért vittem magammal egy-két muffint. Betárcsáztam a pizzéria számát, bediktáltam a házszámot, majd, hogy mit kérünk. Sütit majszolva csoszogtam vissza a szobámba.
- Azt mondták negyed óra múlva ki... - a szó bennem akadt, ahogy megpillantottam Őt (!!!) a laptopom képernyőjén. Az állam enyhén leesett, de gyorsan visszacsuktam a számat a benne lévő kaja miatt. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy a barátnőm képes lesz bekapcsolni a webkamerámat, hogy Vele (!!!) beszéljen. Sweetie bíztatóan rám mosolygott. Óvatosan leültem a székemre, így már láthattam, és ő is engem. Szürke rövidujjú pólóban volt, haja épp elegendőn kócos, és az a féloldalas mosoly... O.M.G.! Nagyon jól állt neki ez  az otthoni laza stílus.
- Szia, Hay. - biccentett, látszott, hogy vissza kell fognia a vigyorgását. Először nem értettem, mi ilyen vicces, de végül leesett, hogy úgy bámultam rá, mintha valami természetfeletti csoda lenne. Vagy mintha nem hinnék a szememnek.
- Hayley, ez a webkamera. Arra használható, hogy láthassák egymást...
-... tudom mi az a webkamera! - förmedtem rá a barátnőmre kicsit túl hevesen. Képes lett volna elmagyarázni, hogy mi az a webkamera? Ennyire tudatlannak tűnök?
Jay nem erőlködött tovább, kiengedte azt a gúnnyal teli torokhangú kacajt. Mérgesen pillantottam a képernyőre.
- Szia, Jay. - morogtam.
- Én is nagyon örülök. - somolygott, és beletúrt a hajába. Khmm. Sárm. - Látom, most is olyan jó kedved van, mint általában.
- Hé, csak meglepődtem. - védekeztem. - Nem számítottam rá, hogy amikor visszajövök, téged látlak a laptopom monitorján.
- És mizu, Jay? - kérdezte Sweetie, és kikapott egy muffint a dobozból. Már csak pár darab maradt. Ez van. Eteti magát.
- Semmi különös. - nyújtózkodott egyet. - Monopolyztam Grace-szel, mert anyáék valami projekten dolgoznak, és nem értek rá vele foglalkozni. De nem baj, nagyon szeretem a kishúgomat. - mosolyodott el aranyosan. Miket beszélek? Aranyosan? Ühm, csak simán mosolygott.
- Hány éves a húgod? - kérdeztem, és fél szemmel láttam, hogy Sweetie alig észrevehetően biccent egy elismerőt.
- Most volt hat. - válaszolta.
- Az én öcsém is. - mondtam megenyhülten.
- Hay-nek nagyon cuki öccse van. - kuncogott a barátnőm. - A múltkor ilyet szólt nekem, hogy a nővére nagymamásan öltözködik.
- Hé! - keltem ki magamból. - Ezt miért nem montad nekem?
- Nem tudom. - vonta meg a vállát. - De vicces, az egyszer biztos.
Jay is röhögött vele.
- Ideje elbeszélgetnem Chad-del. - merengtem. - De nyilván hülyeségeket beszél. Nem öltözködöm nagymamásan.
 Ahogy helyeslést várva körbenéztem, arra lettem figyelmes, hogy az LB-m hirtelen nagyon érdeklődik a tapétám mintája iránt, Jay pedig egy láthatatlan szúnyogot akart lecsapni. Sóhajtottam egyet. Szuper.
- Beszéltél azóta Finn-nel? - kérdezte Sweetie, én pedig kapcsoltam, hogy ez már nem olyan beszélgetés amibe becsatlakozhatok. Kivettem még egy muffint és rágcsálni kezdtem.
- Ja, persze. - biccentett Jay. Egyszerűen nem bírtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen jól néz ki. Kimondtam. Ez van. - Hívott is párszor, meg üzent is. Sierrával is beszéltem, eléggé ki volt akadva szegény.
- Mi történt? - komorodtam el.
- Finn ma reggel tudta meg, hogy az éjjel meghalt a nagymamája. - magyarázta Jay.
- Úristen. - suttogtam. - Szegény.
- Ja. - húzta el Sweetie a száját. - Ez aztán jó hirtelen jött.
- Igen. - bólogatott Jay. - És Caleb, Sierra meg Finn is nagyon jóban volt vele. Elég nehéz lehet nekik.
- Ha beszélsz vele, add át neki, hogy sajnálom. - motyogtam.
- Miért nem mondod meg neki te? - döntötte félre a fejét érdeklődve. Érezni lehetett a hangján, hogy ez nem kötekedés (kivételesen), csupán egy mezei kérdés.
- Hát...hát - hebegtem - mert te vagy a legjobb barátja. Én nem vagyok vele annyira jóban.
- Csak simán írj neki egy üzit. Az is több, mint a semmi. - vonta meg a vállát.
- Oké, majd írok. - biccentettem.
- Mióta vagy te ilyen beletörődő? - vigyorodott el. Értetlenül ráncoltam a szemöldököm, majd Sweetie-re néztem, aki rejtélyesen mosolyogva megvonta a vállát.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy máshogy mindig minden modatomba belekötsz, most meg ilyen higgadt vagy. - magyarázta, ajka szélén csibészes mosoly bújkált.
- Nem tudom, egyszerűen jó kedvem van. - haraptam be az ajkamat. Tényleg ilyen dög szoktam vele lenni?
- És ez nagyon ritka alkalom. - vihogott Sweetie.
- Azt vettem észre. - bólogatott egyetértően Jay. Kínosan beszívtam a levegőt és összepréseltem az ajkaimat. Király. A legjobb barátnőm és a srác, aki állítólag szeret morcosnak tart. Sikerült jó benyomást tennem.

Egy pár dolog

Sziasztok!
Ismét reklámoznám a blog Facebook oldalát (https://www.facebook.com/songbookbydezi?fref=ts), már üzemel, és szeretettel várja a lájkokat ;) Illetve szeretném hirdetni, hogy körülbelül kéthetente érkezik az új rész, kicsit ritkábban a suli miatt, de nincs ok a aggodalomra, jönnek majd azok az epizódok :) 

A blogot már lehet +1-ezni is:)

Sok puszi :*